2014. február 4., kedd

Egy paleós naplója LXV. rész

Beindult a Hatalmas Leépülés! No, nem az agyam épült le, ( az már korábban megtörtént) hanem a zsír végre a hasamról takarodik. Ahogy befejeztem a nyávogást, hogy "nem fogyok semmit" rögtön másnap leesett rólam az első gatya, azóta meg a többi. Nem tudtam mire vélni a dolgot amikor  bevillant az agyam helyébe, hogy bizony én is felszedtem néhány kilót ünnepek alatt akárhogy is vigyáztam! És az úgy eltűnt, mint a vihar, magával húzva még néhányat zsíros társai közül, mármint kilót. Köszönhetem ezt annak a megszállott, idióta edzésnek amit végzek a hét minden napján, kivéve szombat és vasárnap. És az inkvizíciós hasgépnek amit találtam a terem legmélyén pókhálósan. Éppen azon tűnődtem ma hajnalban, hogy igazán már nem is annyira hívhatom magam paleósnak, hisz nem tartom magam a szigorú szabályok szerint. Viszont van egy étkezési szabályrendszer ami miatt mégis annak számítok. Éspedig: LISZTET, CUKROT, TEJTERMÉKET, HÜVELYES ZÖLDSÉGET, nem fogyasztok, viszont azért nem számítok már vérbeli paleósnak, mert nem is kurkászom a paleós kajákat, mondjuk ez rám mindig jellemző volt, nem csináltam paleós frincfrancot hanem azt ettem ami volt és ennek az eredménye a tavalyi - 53 kiló.Azonban év végén, ez már nem látszott működőképesnek, ezért kezdtem el Decemberben edzésre járni, így ortodox paleó hívőből átavanzsáltam immáron, Életmódváltóvá. És ez a lényeg a váltás!Állapotomban a szimpla paleó már nem tudott több radikális változást végrehajtani, és én nem az az ember vagyok, mint a régebben leírtakból kiderült, aki megelégszik a langyos havi 3-5 kilós kényelmes fogyással, hanem ha már csináljuk, akkor csináljuk őrűlt tempóban Orosz T-s módon. Ezért a mindennapi edzés, még ha érzi is a szívem, még ha nem is vagyok már 20 éves, ahogy lelkes irígyeim mondják néha, amire én rávágom, hogy pont azért kell magam  hajtani, mert 45 éves vagyok. Egy elhízott 45 éves faszi aki az egykori brutális ereje romjain próbál vigyorogni. No emiatt inkább zúzunk vazze! Hadd szóljon! A szívnek pedig ha nem tetszik, vagy felmond vagy megerősödik! Kezdek robosztus állatszerű mellkassal rendelkezni az edzések hatására és ez a viszahúzódó hasammal együtt már majdnem esztétikus látvány! Végül is ez a cél és az a titkos gondolat amiről az elején beszéltem, ami miatt elkezdtem és amit majd akkor árulok el, ha már a célnál vagyok, és akkor is csak a paleós könyv végén csattanónak. Kilószámról jelenleg nem tudok beszámolni, majd szombaton reggel mérem, akkor elmondom, addig is legyen veletek az ERŐ!