2013. május 12., vasárnap

Paleóm története XLV. rész

176 kilóim száma azaz elvesztett zsírkilók 34-et tesznek ki, ennyi amit 131 nap alatt elértem a paleolit táplálkozással. Igazából elégedett vagyok, ha nem is ezt szajkózom állandóan. A látvány most kezd nagyon nagyon hányingerszerűvé válni. Mármint a meztelen testem látványa.A melleim lapos zacskóként simulnak a hasamra, a hasam tele van fogyási csíkokkal, löttyedt!. Mert végre elkezdett a hasi zsírállomány is aktivizálódni vagyis eltűnni. Ebben az állapotban csak az a pozitívum, hogy egy dolog, amit eddig szinte teljesen zsírpárna takart, mára büszkén előtört és lassan kezdi megmutatni igazi méretét. Már nem annyira vagyok irigy a férfi öltözőkben :). Immár nem akad ki bokám, térdem az első 500 méteren, ha menni kell, csak úgy az ötödik kilométernél, igaz akkor nagyon, de reggelre az is elmúlik. Viszont jobban fázok! Ez a bálna effektus lassú elmúlása miatt van. Elgondolkoztam, ifjú padavanok, hogy alapjában azért nem éri meg elhízni, mert iszonyat lassú folyamat a regenerálódás azaz a fogyás. Minden apró eredmény eufóriát tud okozni viszont. Kész endorfin bomba egy reggeli ébredés amikor a kezed automatikusan a hasadra simul és örömmel detektálod, hogy kisebb, mint este és hogy megint puhább a cucc. Azok is kezdik észrevenni, hogy fogytál akik eddig makacsul nem akartak róla tudomást venni. Már muszáj! Kunsztokat csinálsz a fürdőkádban, élvezed, hogy beleférsz és nem úgy kell felvenned, mint egy szoros pulóvert. De időről időre rá kell jönnöd, hogy még azért hatalmas egy marha vagy! Minden tekintetben. Ez az az időszak amikor már nagyon ritkán, de becsúszik egy egy tiltott dolog, azaz lazul a gyeplő, holott pont most nem kellene. konkrétan találtam a fiókban egy szaloncukrot. Kibontás után számomra is láthatatlan gyorsasággal került a számba. Nem volt jó íze, avas volt kissé, de nem törődtem vele. Igaz elég is volt, mert jó-barátom a lelkifurdalás bejátszott egyből.Amire gondosan vigyázok, még ha időnként belefutok egy egy falat édességbe , az az, hogy a kenyér továbbra is a legnagyobb tabu. És a tejtermékek is. Vagyis alapjaiban paleózom én, nagyon bevált. De továbbra sem vagyok hajlandó paleós cuccokat kotyvasztani magamnak. Legtöbbször salátát, káposztát, vagy bármilyen zöldséget eszem. Néha csak azt, napokig. Még mindig extrém súlyom meghálálja ezeket a napokat. Amikor telve energiával vékonyabbnak érzem magam és a tükör elé állok hamar kijózanít a látvány. Ez a szétfolyt test az ára annak hogy nem fulladok, és kevesebbet fájok, mint az első hónapokban. Most úgy érzem, ha továbbra is velem vagytok és támogattok, akkor sikerülni fog vállalásom első fele azaz az ötven mínusz a névnapomra július 6.- ra. Köszönöm az eddigi lelkesítő szavakat és azt hogy nem hagytok magamra, nélkületek és állandó visszajelzések nélkül már újra boldogan röfögnék a hájdagonyában. Hálásan köszönöm! Egy hét múlva érkezem!

2 megjegyzés:

  1. Én is folyamatosan fázom... de hát így megy ez, a zsír melegít.
    Miért nem vagy hajlandó paleos cuccokat gyártani? Tök finomak pedig.

    VálaszTörlés
  2. Biztos finomak, de ha elkezdek kedvezni ennek a hájgyárnak, még megszokja és elvárja :)))

    VálaszTörlés