2015. október 3., szombat

Megint itt vagyok

Nyah, A nagy fogadkozásból amelyek az előző bejegyzésben leíródtak szar sem lett! Vagy csak az! Újraindítás? Nohiszen! Belekezdtem mint valami terminátor, aztán beleestem a gödörbe, mint az a szerencsétlen látássérült  paci. Tudod! Csak egy kiflit eszem az nem árthat, vagy a boltban veszek egy kis kexet, aztán úgy maradtam! De piszokul. Hol van már a leadott 53 kiló? Nagypofájú állatként bőgtem világá aztán lemaradtam, mint a jatt. Most megint elegem lett, de annyira, hogy mindenből. Még az életből is, mert ez nem élet amit ez a torz porhüvely nyújtani tud. Júliustól elvették a nyugdíjam, Egy ekkora bölény meg nem kap munkát. Egyenes arányban depresszió, pszihiátria, meg minden franc. Hát most egy hete megint elegem lett. Összetarháltam egy úszóbérletre valót, de közben rájöttem ez sem az én műfajom, Látva a 8-10 éves úszópalántákat rájöttem, hogy az én magasztalt úszásom szánalmas kapálózás. Nomeg kezdem unni az ovisok ártatlan kiáltozását amikor meglátnak a medence mellett
- Nézd má' Jozsó, egy dagi bácsi! Pfúj, de undorító!- Itt kell hozzátennem, hogy annak idején amikor az én kölykeim még ekkorák voltak én arra tanítottam őket egy egy ilyen megnyilvánulás után, hogy, nem szabad gúnyolni az embereket csak azért mert mások, hanem előbb próbáld megérteni  , miért olyanok amilyenek, Persze ehhez olyan szülő kellene! A kis diszkrét gyerekek szülei eközben a lelátón szoronganak és lelkesen mutogatják egymásnak, hogy
- Némá, pont úgy úszik a Kornélka vagy Pimpike, mint a Cselaci, nameg a Hoszúkatinka. Mindegy, gyerekszáj igazat szól! És most amellett, hogy betartom az ortodox paleó minden szabályát újra és újrakezdvén, úgy döntöttem hogy gerinc és csípő bántalmaim ellenére visszatérek az edzőterembe. 1500 méter úszás az én stílusomban nem ér annyit, mint egy bemelegítés a teremben. Szóval elvtársak úgy döntöttem újra rövidre fogom a gyeplőt. Elszántságmat mi sem bizonyítja jobban, hogy mielőtt idetelepedtem írni percekig szemeztem a konyhában két csokis sütivel, de aztán hatalmas erővel és egy mély sóhajjal eltoltam a hosszú asztal másik végére. Amúgy szerzett depresszióm rohamosan növekszik mint indig ha az egyetlen örömforrást az életemben az evést újra korlátozom. Nos, szarni bele! Vagy újra a slankulás útjára lépek, vagy feladom és rakéta gyorsasággal halálra zabálom magam! Háccóval és tetvel, evvan véreim! Visszatértem ide is és hamarosan az edzőterembe, Köszönöm, ha újra olvastok majd, ezután gyakran jelentkezem

4 megjegyzés:

  1. Veled érzek, mert nekem sem egyszerű a fogyás. Tudod megy is egy ideig, de könyörgöm, egy tábla keserű csoki, úgy eltud csábítani,... úgy el tud.... :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos én ezzel a 20 kg plusszal is k. szarul érzem néha magam, habár csak nyafogok es nem teszek semmit, hogy leadjam. Te legalább keményen harcolsz!

    VálaszTörlés
  4. Csilla az ember esendő, mégis hiú jószág ém is csak ugatok időnként de most fanatikusabban kezelem a dolgom, . Amiket itt leírok igaz epizódok és az önirónia fegyverével tartok tükröt elsősorban magam és mások elé. Valamiféle őrült célt kell találni ehhez Én elsősorban elveszett életkedvem keresem azáltal, hogy mégjobban sanyargatom magam. Paradox, igaz?

    VálaszTörlés