2013. január 26., szombat

Paleóm története II. rész.

Egyszóval nem lett jobb! Állandóan degeszre tömött gyomrom sík hülyének nézett és követelte a napi terhelést. Nem! 43 évem alatt most mondtam neki ilyet először. Fontos viszont, hogy soha ne éhezzünk! Mondta a kedves Maja. Mert úgy könnyebben feladjuk és túlzabáljuk magunkat! Röhejes nem? Még csak első este van és én már fetrengek, mi lesz ebből? A régi jól bevált fogyis trükköt alkalmaztam és megittam két pohár tiszta vizet.Jobb lett! Ekkor már33 napja tartó köszvényrohamom volt. Teljeskörű, extra roham, iszonyat fájdalom, lábduzzadás és minden ilyen nyalánkság ami ilyenkor bennem dühöng. Akkora volt a lábam (jelzem a jobbik, nem a beteg bal) mint a félkilós vekni.De mivel azt írta a jó Dr Szendi, a magyar paleó atyja, választott mesterem, hogy erre a csúf betegségre üdvös hatással van a paleó így hittem! Nem hívő emberként talán itt kezdődött hitem az egészségben. Egyszóval elmentem (sántikáltam) aludni, azzal a tudattal, hogy ma is tettem valamit az egészségemért. Ekkor azt gondoltam, hogy nem lesz hosszúéletú a cucc, de ezt a napot kihúztam. nem részletezem a kajáimat, azaz miért ne. Második nap a várva várt reggelim egy darab rágós, ízetlen fekete retek. Ha már aszkéta lett az ember csináljuk jól! Ebédre sült csirkeszárnyat ettem jópár darabot ami 4-5 szárnyat jelent, de ez sem volt mennyiség feneketlen gyomromnak csak az lyenkor szokásos lelkiismeret furdalásomat hozta előtérbe, feleslegesen. Nem mondom, hogy a paleóban zabálhatsz a megengedett ételekből vég nélkül, de ehetsz azokból jóllakásig. Jóllakásig mondom, nem mint a vadállat! Előbb utóbb úgyis szűkül a gyomrod. Hogy elhallgattassam jól fejlett lelkifurdalásom vagy mert tele voltam vacsorára csak egy fél kígyó uborkát ettem. És másnap, igen másnap reggel ért az első csoda híveim! Energia... rengeteg energia! A jóég tudja honnan. Talán a testem felismerte hogy jót akarok, elkezdtem pörögni mint a bolond búgócsiga , kora reggel kimostam, jöttem mentem ilyesmi. Máskor már az éjszakai alvástól is elfáradtam, de most két méregmentes nap után, ( nem túlzok) marha jól éreztem magam. Persze ugyanolyan disznónak éreztem magam ami voltam/vagyok is, de egy energiával teli sertésnek. Ez a paleó csodája barátom, hogy minden előrejelzés nélkül szakad rád a malaszt. És elkezded jobban érezni magad. Holnap folytatom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése