2013. február 13., szerda

Paleóm története XX.rész

Fogalmam sincs, mi a fene van velem, de egy érzelmes hülyévé váltam a paleóm alatt. Vagy ez az elviselhetetlen fájdalom tett azzá, vagy hogy semmi örömforrás nincs az életemben, de 43 éves nagydarab fickó létemre, tegnap két megindító történeten is kijött a könny a szememből. Ez akkor volt így amikor a stroke után kijöttem a kórházból. Jó azt megmagyarázták azzal, hogy agyam egy része elhalt, és így visszavonhatatlanul hülyébb lettem. Oké! De most mi a fene van velem? Utálom ezt! Piszkosul legyengített ez a sérülés, főleg az azt övező állandó erőgyakorlatok amivel feltolom magam, megtartom magam? tegnap egy másik fura dologra lettem figyelmes. Nem kell a kaja! Nem kívánom. Megcsináltam tegnap a paleós fasírtot és marhára nem esett jól. Na most olyat mondok hogy kézen állsz! Én minden hivatalos statisztika szerint az ország legnagyobb rántott hús fanja vagyok. Aki nálam jobban szereti a rántott húst azzal együtt hajlandó vagyok magam hazugságvizsgálónak alávetni, scopolamin injekcióval. Szóval, tegnap édesanyám felhozott a gyerekeknek, ( tudja, hogy ebben a formában nem ehetem) néhány szeletet és olyan közönnyel néztem, mint Steiner Kristóf a meztelen nőket. Ilyen nincs, máskor megdumáltam volna magam, hogy leszedem a panírt vagy valami, de most nem érdekelt. Őrület! Ez betegség, vagy a vég!És ehhez jön az állandósult fejfájás, tuti agydaganat! Semmi nem magyarázza ezt a kaják felé tanúsított érdektelenséget decemberben még a fél karom is odaadtam volna egy ilyen lehetőségért, most megrémiszt! Ha ez is a paleó hatása, hát gratulálok a kitalálójának, kiváló a módszer, elődbb utóbb nem fogsz enni. Űberfrankó fogyókúra. MOst nézd meg, hát lehet ezt nem szeretni? Ezek szerint van egy ilyen időszak is emberek! Figyelmezzétek az öreg Csacsát, ő majd mindent elmond időben. Ja ebben a hónapban eddig csak 4 centit satnyultam, tehát tényleg visszavett a tempóból ez a vacak szervezet. majd adok én neki, ha meggyógyultam, majd kap napi 3 Norbit meg 200 bicepszet kis répával! Nehogy má! Igazaaaaaam van? Nem! Nem baj, majd látjuk, holnap leírom, ha ma sem kell a kaja.Mindenesetre a jó hír az, hogy a köszvény miatt, mire leírtam ezeket a sorokat, mindkét térdem beadta a lemondását! Immár annyit sem tudok menni amennyit eddig. Mit jelent ez? Fogyásleállás tespedés miatt! Eszetekbe se jusson ilyen esetben még ennél is kevesebbet enni! Hisz a saját tested, most nem a barátod, pedig mindent érte teszel. De ő támadásnak értékeli a fogyózást és ezért ha leállsz a kajával elkezd ész nélkül raktározni és azt a keveset is csatolja a zsírodhoz. Ez egy ilyen bicikli, ilyen ez a filmes szakma!No megyek hihihi... ez irónikus, megyek, de mivel??? Holnap folytatom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése