2013. február 2., szombat

Pakeóm története IX. rész

Nos kedves, hűséges olvasóm, most, hogy újra négyszemközt vagyunk, elmondom neked, (csak neked) hogy nem vagyok elégedett! Most kivételesen, nem a fogyásommal, hanem ezzel az irománnyal. Átolvastam ma hajnalban az egészet és író emberként egyből kiszúrtam a hiányosságot. Ugye, te már korábban is láttad? Miért nem szóltál? Küldj bátran nekem üzeneteket, tolj le de méginkább jelezd, hogy tetszik ez az írás neked, folytassam, vagy menjek a sunyiba az ömlengésemmel? Fontos a véleményed! Egy fogyókúrában a legfontosabb a visszajelzés. De megint csak mellébeszélek, szóval mi az amit nem írtam még le? Hát az előzmények, hogy mitől is lettem ilyen orbitálisan dagadt hogy a NASA már a múlt héten javasolta, hogy fellőnének a Föld másik holdjának, és a bolygónk neve ezentúl Tatuin lenne. Tehát nem takargatva semmit íme a kendőzetlen valóság, ha te már nem is, de okuljanak belőle gyermekeid: Életem a súly fogságában: Azt hiszem minden meg volt írva a születésem pillanatában. Négy kiló kilencvenöt. Tekintélyes súly! Az óvodában a legkisebb voltam meglepetésre. Általános iskolás koromra már jócskán összeszedtem magam. A három „ duci” egyike voltam. Akkor még csak duci! Többszörös magyar bajnok tornász testvérem árnyékában nem volt egyszerű az élet. Azután, ha jól emlékszem, harmadikos lehettem, amikor elkezdődött a nyári futball korszaka. Minden reggel a pályán talált, és csak sötétedéskor vetett haza az alkonyi szél. Persze csak a nyári szünetben. Ott volt még a gyűlölt kert is. A várostól nem messze egy kis falu határában hétvégi kertünk volt. Ma már tudom, hogy életem legszebb időszakát töltöttem ott, de akkor nagyon utáltam. Elszakított a pályától és a barátoktól. Csokis kekszek és cukros szörpök garmadával. Csak csendben maradjon a gyerek. Használt. A fogaim az állandó cukros támadások miatt a legalaposabb ápolás és orvosi felügyelet ellenére kamaszkoromra katasztrofális helyzetbe kerültek. No és a súly, akkor még nem volt számomra feltűnő. Csak kedves bátyám állandó csípkelődéseiből vettem észre, hogy nincs minden rendben. De ott volt néha az áldott Ildikó, a szomszéd kislány. Életem angyala. Neki jó voltam, úgy ahogy voltam. Első kamasz szerelem. Soha nem érzékeltette velem, hogy kicsit „sok” vagyok. Nem lett belőle semmi. Ma is csak jó szívvel, tiszta barátsággal gondolok rá. Hatodikos koromban hatalmas változás következett be. Bekerültem az iskolai kézilabda csapatba, először csak mint romboló tank, később mikor nyúlni kezdtem már mint bal átlövő. Zabálhattam amennyit akartam! Az intenzív edzések lekaparták rólam a kilókat. De a lányok szemében még mindig csak a duci kölyök voltam. Tizennégy évesen már nem akármilyen izmokkal rendelkeztem. Akkor kaptam bátyámtól az első elismerést. Olyan a háta,mint a ZIL plató mondta apámnak. Úgy is éreztem magam. Hegyeket mozgattam, mindenhová gyalog jártam. Még a buszt is elértem, ha futni kellett. Kis időre abbahagytam a kézilabdát a középiskola kezdetén. Akkoriban a kung fu jött divatba a városban a 80-as évek Bruce Lee filmjei hatására. Önteltségem csapdájába estem. Izmos, erős, sudár, miért ne legyen menő is? A küzdősport menő a kézilabda nem. Nem jelentett számomra nagy igénybevételt a heti két edzés. Nagyzolásra hajlamos egómnak nem tett jót, hogy hamarosan segédedző lettem. Arcomat ekkor már csak lapméterben lehetett mérni, akkorra volt. Jöttek a lányok is sorban. Elbizakodottságomnak az sem tett jót, hogy ez idő tájt egy rock zenekarban kezdtem el játszani. Sörözések, zabálások, csoki, és a márvány drazsé. Hamarosan újra „bébiháj” kezdett el nőni a derekam körül. Ekkor hívott a középiskolás kézilabda csapatba Váczi tanár úr. Jókor jött a gúnyos pofon. Egy testnevelés órán a tanár úr megjegyezte, hogy Orosz is csak a pohot növeli a hasán ahelyett, hogy kézilabdázna. - Röhögj csak fiam – mondta elbűvölőnek szánt vigyorgásomra – Két év múlva meg én röhögök, ha gurulni fogsz! Nem két év kellett, hanem tizenöt. Neki és a sportnak köszönhetem, hogy határőr éveimet viszonylagos nyugalomban tölthettem a súlyom miatt. . Katonaéveimben megismerkedtem a súlyemeléssel,ami tovább csiszolta hatalmas tömb izmaimat. Leszerelésem utáni első munkahelyemen divat volt a hatalmas zabálás reggel, amit én lelkesen be is tartottam. Még akkor sem hittem az első jeleknek. 2001-ben a honvédségnél voltam alkalmazásban és csekély 130 kilómmal hamarosan stroke ért. Ami agyi infarktust takar. Megúsztam,hála bivalyerős szervezetemnek, mindössze annyi maradt vissza, a szélütésből, hogy azóta rohamosan hízni kezdtem. Hát ennyi a cucc azóta pedig mint már leírtam karácsony körül valószínűleg 200 körül lehettem ( mérleg híján nem tudom ugyan, csak érzem)Röviden ennyi a történet, és úgy gondolom már értitek miért akarok minél hamarabb bármilyen erőfeszítés és lemondás útján visszatérni. Néhány kép kronológiai sorrendben:
Gondolom nem kell mondanom melyik vagyok...
Itt már valamennyire helyrehozott a természet...
Még egy ovis kép, Nincs itt semmi baj!
De még a suli kezdetekor sincs gond
15 évesen amikor már kéziztem, ezen a napon kaptam az első elismerést Istenített bátyámtól.
Katonaként 1990 ben
97 karácsonya, itt már azért meglehetős
És a stroke után, már elkezdődött a rombolás Napjainkról pedig már volt fenn kép. Elrettentésnek ez is elég. Holnap folytatom...

5 megjegyzés:

  1. Mér'? Azért mert mindenki úgy kezdi a naplót, hogy így híztam meg, neked még nem kell. Jó ez így, ahogy van. Talán jobb, ha itt nem íróként akarod a népet elkápráztatni, hanem "csak" kiírod, ami kikívánkozik. Jó ez, ahogy van. :) Ügyes vagy, csak így tovább! A gyümölcsnapokat hogy bírod?

    VálaszTörlés
  2. nem igazán azért írom, hogy lenyűgözzek bárkit is, az írói stílisjegyeket ha látszik egyáltalán, nem szándékosan csillogtatom, ezt a blogot csupán okulásként írom. A gyüminap, még csak egy volt pénteken. Töredelmesen bevallom, hogy csúszott bele egy savanyú uborka is, mert elfogyott az almám :(

    VálaszTörlés
  3. Igen. Így, ahogy leírod, úgy tűnhet, eleve elrendeltetett volt. Én azt mondom, mégsem! Sajnos mi kövérek,nem akarjuk észrevenni az intő jeleket, hisz más is így, ennyit, sőt többet eszik. Akkor miért ne? Nem vesszük figyelembe az unos-untalan hangoztatott tényt, hogy ahány ember, annyi féle. Más az anyagcserénk, mozgásadagunk, stb. Aztán csak vesszük a nagyobb méretű cuccokat,azzal, hogy ha akarok, majd lefogyok. Ha ez nem sikerül, akkor jön a bánatkajálás, stb.
    Én azt mondom, alaposan benne vagyunk mi is abban, hogy ilyenek lettünk.
    A legjobb dolog, ami veled, velem történhetett, hogy elszántuk magunkat és ebben a paleo segített. További sikereket kívánok neked: Maja

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Edit, hálás vagyok Maja!

    VálaszTörlés