2013. február 14., csütörtök

Paleóm története XXI rész

Igen folytatódik! Nem esett jól tegnap sem a kaja, igaz nem is vittem túlzásba. Reggel egy szelet előző napról maradt fasírttal indítottam és mintha elvágták volna az éhemet. Négy órakor arra eszméltem, hogy megjött a nejem a munkából. Ekkor már enni kellett. Egyik kedvencemet készítettem az éhes családnak, szalonnás rántottát, benne fokhagymával. Még most is ráz a hideg ha rá gondolok. Nem kívántam. Nejem mindenkinek csokoládét vett Valentin napra, nekem pedig három szelet gyönyörű fehér sült csirkemellet hozott. Ezt megettem, de valahogy nem volt jó. Folyamatosan fázom, ráz a hideg, DE! mielőtt kimondanánk, hogy az infuenza miatt nem vagyok éhes, hát NEM! Az már végigsöpört a családon korábban. Viszont a jó hír az, hogy szakadt bokámból kiűztem a köszvényt Colhicummal, így csak az ínszakadás fájdalma maradt ezáltal a duzzanat is kisebb lett! Cserébe, hogy ne unatkozzak, az elmúlt hét botladozásait nem tolerálva mindkét térdem beteget jelentett és ágyban akart maradni! No én szemét egy főnök vagyok, mert nem elég nekik a folyamatos terhelés, még űzöm is őket túlórában. A térdízületi arthrózis ami szintén élsportoló korom maradványa, pedig ezt ékszerű fájással hálálja meg, mindkét térdemben. Na de megint csak a nyomorom van terítéken és ez nem jó így! Éjjel álmomban beszéltem Samuval a vértessszőllősi előemberrel aki megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert bár fogalma sincs mi az a fehérje, de abból van elege kissé a szervezetemnek. Egyek össze minden koszt amit találok a növényeken és hagyjam az a hülye masztodont a barlangomban. Megfogadom a tanácsát, hisz azt is vakogta nekem irodalmi ősemberül, hogy egy ideig nem pároljam, vagy süssssem zsírban a zöldet, hanem rágjam nyersen. Oké mondtam én, de mivel? Értetlenül bámult rám és közben vicsorított s én mind a 9 fogammal visszavicsorítottam, mire hangosan röhögni kezdett a nyomorult és kijelentette, hogy én sem élnék sokáig náluk. Mondtam neki, hogy azon kívül kisköcsög, hogy 380000 éves a tarkód te mit tudsz felmutatni az én matuzsálemi 43 évemmel szemben! Nem röhögött tovább, hanem a térdembe harapott amire felébredtem. De mindenképpen megfogadom tanácsát egy ideig nem eszem húsfélét csak nyers vagy alig párolt ződet és gyümit, nyersen!!! Kösz Öcsi!Róla van szó: Ugye milyen kis helyre fiú, de most jó tanácsot adott! Higgyetek nekem olvasóim, ő aztán tudja mi a paleó, hisz ebbe döglött bele, meg a cro magnoni bunkós támadásba amitől a tarkója megkerülte a homlokát. Szóval a kaja kérdés letudva, nem gondolnám, hogy sokáig kellene művelnem ezt a zőccségesgyümi kúrát, csak úgy tíz nap két hetecske! Már látom, hogy szigorú mentorom összevonja a szemöldökét és szigorúan néz, miközben ajka azt kiáltja : Betonfejűűűűűűűű...!!!! Oké Maja, megígérem ha nem lesz csömöröm akkor azonnal abbafejezem :))) Így lehet eltart jövőre is... de pssszt, meg ne hallja! Az is lehet, hogy már hétvégén kapunk valami húsfélét amiből valami eszement jó cuccot csinálok és megkóstolom. De csak ha kapunk, pénztárcám betartatja velem az ígéretemet! Háhh, most dübbenek rá, hogy valószínüleg én vagyok a legcsóróbb paleós széles e világon! Így könnyű ! Samunk is csak elment a Mammutba bevásárolni, hogy stílszerű legyek ha ordító asszonya elzavarta kajáért és a bunkójával fizetett. Otthon meg megmondta az asszony, hogy nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál, bontott csirkét, bontot csirkét.... Idősebbek talán még emlékeznek erre a reklámra. Ja, majdnem kimaradt, hogy az ivókám viszont megjött, tehát lehet valami ebben a szervezeti reakcióban, hogy most köszi de nem kérek husit. Hisz az elmúlt fél évben összesen nem ettem annyi fehérjét, mint most! Na befejezem ,mert sok lesz egy napra. Észrevetted, hogy egy egy információról mennyit tudok süketelni? Káprázatosan lassan csepegtetem a valóban fontos infókat. Azokat úgyis megtaláljátok a gugliban itt csak szerénységem tapasztalatai olvashatóak. Holnap jövök megint és ezt veheted fenyegetésnek... Ui. Ígéretemhez híven, egy adag sült almával indítok Muszáj kicsit megsütni a tiltott mikróban / sütőt csak nem gyújtom be korai órában/annyira vacak már az íze a veremben átvette annak illatát, ízét.

4 megjegyzés:

  1. Most lehet, hogy meglepődsz drága Csacsa! Nem ellenzem a vega étkezést. Bizonyára jót tesz a felszaporodott káros savaidnak! :) (Ugye milyen szépen fogalmaztam, ahelyett, hogy : húgysav?)
    Élvezetes, színes előadásod pedig szórakoztatott!
    Hajra Csaba! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, bár ez a legújabb megosztás a gyümikről elkeserített az oldaladon. Úgyhogy most azon dondolkodom, hogy hétfőn léböjt lesz egy két napig csupán

    VálaszTörlés
  3. Lásd előző megjegyzésem... te tudod, a tested tudja, mi kell neki.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Edit, hogy itt vagy :)))

    VálaszTörlés