2013. február 24., vasárnap

Paleóm története XXXI. rész

Nagyon sokáig gondolkodtam azon (volt időm az éjjel), hogy leírjam e, egyáltalán írjak e ma, egyrészt, mert csak egy kézzel tudok pötyögni, másrészt pedig ebben az időszakban csak a panaszos nyüszítésemet hallod. Végül arra jutottam, hogy miattad leírom a tegnapi napom.Azért miattad, mert ebből már csak te tudsz tanulni. A tegnapi napomat csak egy szóval tudnám jellemezni POKOL!! Ilyesmi lesz majd, ha végre annyi lesz nekem. Azt hittem reggel, én kis hülye, hogy a tegnapelőtti éj után nem jöhet rosszabb. Ekkor még azért ostoroztam magam hogy az edzés miatt fáj a vállam, meg a mellizmaim. Óh, boldog tudatlanság! Fel kellet volna tűnnie, hogy egyszer csak ,már nem a mellem fáj iszonyat, hanem a rekeszizmaim. Mind a kettő! Egyszerre! Jött a mentegető dumám, hogy biztosan csak beszúródott valami, mint kölyökkoromban a focipályán. De délre már a hátam is görcsölt, olyan szinten, hogy nem bírtam felállni, csak speciális oldalmozgással és állva viszont nem kaptam levegőt. Pont olyan volt mint egy erős tüdőgyulladás, csak rosszabb. Később már ülni sem tudtam, (azóta sem), de a felállás és a leülés a legrosszabb azóta is, amit viszont a köszvénykém lelkesedése miatt nem tudok nem gyakorolni. Állandóan mennem kell a wc re.Szóval bírtam egy darabig, de estefelé már a jó Iványi doktor segítségét kellet kérnem. Itt úgy jártam mint a mesebeli pengős malac, akit mint tudjuk, jól leba...tak. A jó doki, nemes egyszerűséggel lemarházott, majd hasonló stílusban ecsetelte, hogy mi is történt fájó, tohonya, elpuhult testemben. - Idefigyelj, te bánatos makákó - kezdte mondandóját a jó doktor - Léböjt ekkora súllyal? Orvosi felügyelet nélkül??? Besza...k, hogy lehet valaki ilyen felelőtlen idióta! Hát kedves barátom a következő történt. Első nap talán még fogytál is valamit és a tested örült is, hogy nem tömöd mindennel, második nap már kutatni kezdett némi vitaminkészlet után, A harmadik és a negyedik nap alatt teljesen felélte a tartalék és a zsírban található vitaminokat. Végül az ötödik napon a sz agyad, ami nem nagy! Katasztrófát jelentett be test szerte, mert nem elég, hogy nuku a tápanyag tehát teljesen kiéhezett, de már minden vitaminkészletet felélt. Hová is fordul ilyenkor a rekviráló szervezet? Hát legnagyobb csoporthoz ami a hájtengered alatt lapul édes barátom, bizony az izomzatodhoz és az elvonásokkal ellened fordítja. Az a cirka 60-70 kg izom ami a legfontosabb stratégiai helyeken van , már az ellenségeddé vált. Vitamint és elegendő tápanyag híján, összevonja, tömöríti a tested, azaz iszonyatosan görcsölni fogsz! És ahogy hallom még nem görcsrohamokkal, hanem szépen sorban halad végig a tónuson, fentről lefelé. Ha a vádlidhoz ér, majd még jobban üvöltesz barátom, de az már azt jelenti majd, hogy lassan véget ér. Az az izomlazító injekció amit kaptál kb 2 órán át képes elernyeszteni, tehát mire hazaérsz már nem érzed a hatást. Vegyél reggel a patikában valami bika erős krémet és kend azzal, valamit gyümölcs hegyek. Ja hogy nem tudod megvenni ezeket, ez már a te kínod barátom én csak elmondom mire van most szükséged! Igaza volt, mire elmúlt a hatás elkezdtem járni a poklot csak én nem vizuálisan, mint Dante, hanem annak minden fájdalmát megtapasztalva. Első ordításomra még riadtan rohantam be a többiek, de később megszokták az állandó üvöltözésem és mivel segíteni nem tudtak, békén hagytak. Két három nap alatt lecseng a buli, vagy több, mert csóróságom jelenleg határtalan. Ennyi, ezt azért írtam le neked olvasóm, hogy ha bele is fogsz a léböjtbe az isten szerelmére kérlek vigyázz a vitamin pótlásra!!!! Én azért írtam le, hogy neked ne kelljen ezt végigélni. Mindegy majd holnap jövök...

3 megjegyzés:

  1. Így még nem jártam, igaz, ilyen hosszú léböjtöt még nem csináltam! Gyümölcs hegyek akkor, ha a jó doki azt mondja, ha nincs rá pénz, kérni kell, meg kell oldani. Ez nagyon brutálisan hangzik. :/

    VálaszTörlés
  2. Most furdal a lelkiismeret, de ugye nem én mondtam neked, hogy csinálj léböjtöt? Én, 12 napja böjtölök, de eszem a vitaminokat, és szuperül érzem magam. Azt gondoltam, hogy 3 nap simán belefér nálad is, de te átcsúsztál 5 be. Sajnos vitamin nélkül. Őszintén sajnálom, hogy ez történt veled! Én is azt tanácsolom, amit Edit, hogy keríts pénzt vitaminra. C vitamin helyett aszkorbinsavat vegyél. Ugyanolyan jó, és nem drága. Meg D vitamint nagy dózisút. A többit biztosan elmondta a doki.
    Jobbulást kívánok szeretettel!

    VálaszTörlés
  3. Ugyan, drága Maja!
    Én döntésem volt!!! Én iszom a levét! Paleóban még elmegy a csóróság, mert répán elél az ember, de léböjtben nem. Igazán ne is törődj vele, hamaroan rendbe jövök, és mint minden felfedezőnek meg kell élnem ezeket a dolgokat hogy hitelesen átadhassam és mások tanuljanak az én hibáimból. Ez erről is szól. ne aggódj!

    VálaszTörlés